Anno, 100 évvel ezelőtt láttam a Kék angyal c. filmet (Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye alapján) Marlene Dietrich-el és érdekelt, hogy ebből mit tud kihozni az Örkény Színház, persze húzónévként ott volt Gálffi László is, aki Osvány tanár urat játsza, na és Mácsai Pál, aki a Terápia sorozat befejeződése óta már nagyon hiányzott nekem.

A kezdésre várva az tűnt fel, hogy a színpadról egy palló vezetett ki a nézőtér középső székein át. Az előadás teljesen "váratlanul" kezdődött el, a színészek a nézőtér hátulja felől rohantak be a színpadra és a pallóra. A darab egy iskolai szini előadással indult el...

Előolvastam kritikákat, stb. így tudom, hogy a Gálffi által alakított Osvány tanár urat, aki a mindenki által Posvány-nak gúnyolt magányos, másokat saját erkölcsi normái szerint lenéz, antipatikusnak kellett volna találnom, de számomra mindvégig hiteles, szerethető maradt. A második részben, ahol elméletileg "lesüllyed" a város vezetőinek erkölcstelen, képmutató szintjére, számomra akkor is inkább szánni való, aki beleszeretett a lokál "üdvöskéjébe", emiatt elvesztette tanári állását, az összespórolt anyagi tartalékaiból kényezteti, az őt kihasználó énekesnőcskét. Kicsit meg is sirattam, ez nyilván mindenkire másként hatott,

A rendezés érdekessége még, hogy a darabban több színész is kettős, illetve nem-cserés szerepet is játszott. Ficza István nekem terhesnőként, nagyon bejött, de a többiek is óriásiak voltak! Mácsai Pál is két kis szerepben tűnik fel, szendvicsemberként és papként, de mindkettőben nagyon "ott van", nem csalódtam!

Számomra a tárgyalási jelenet volt a legütősebb, nagyon bevonták a közönséget, megszólítottak minket, (Zavaromban majdnem bevallottam a "sírgyalázást"). Az elsősorban pont előttem ült a tárgyaláson Gálffi László, így közvetlen-közelről figyelhetem meg (nagy áhítattal), hogy egy pillanatra sem esett ki a szerepéből, pl. amikor hátra tekintett ránk, mint a tárgyalás résztvevőire... Arról nem is beszélve, hogy szerintem a maga erkölcsi normái mellett mindvégig kiállt, ami sem a darabbeli képmutató-világban, sem a színházon kívüli világunkban nem jellemző emberi tulajdonság.

Hazafelé menet is még teljesen a látottak hatása alatt voltam, emésztettem - volt mit. Egy újabb élmény, és útravalónak gondolkodni való...

Fotók: Örkény István Színház oldaláról