A. A. MILNE - MICIMACKÓ - Hatodik fejezet

amelyben Fülesnek születésnapja van, és két ajándékot is kap

 Füles, Öreg Szürke Csacsi a folyóparton állt, és nézte magát a víztükörben.

- Nagyképűség - mondta. - Ez a helyes kifejezés. Nagyképűség, ez az én bajom.

Megfordult, és lassan leballagott vagy húsz lépést, betottyant a vízbe, átsétált a folyón, s a túlsó parton lassan visszaballagott. Akkor megint megnézte magát a vízben.

- Mindjárt gondoltam - jegyezte meg. - Ez a profilom se jobb. De ki törődik vele? Senki. Nagyképűség. Mondom.

Valami reccsent mögötte, és a sűrűből előjött Micimackó.

- Jó reggelt, Füles! - mondta Micimackó.

- Jó reggelt, Mackó! - mondta mélán Füles. - Ha erről egyáltalán lehet szó a mai időkben. A magam részéről erősen kétlem. De semmi. Szót sem érdemel. Bocsánat.

- No mi baj már megint?

- Semmi, Mackó, semmi. Csak úgy mondom. Sokféle népek vannak. Egyik nem akar, a másik nem tud. Ennyi az egész.

- Mit nem tud? - kérdezte Mackó, és megdörgölte az orrát.

- Mulatni. Vidulni. Énekelni és táncolni. Itt van a kutya eltemetve.

- Vagy úgy - mondta Mackó. Gondolkodott, hosszasan. Aztán megkérdezte: - Melyik kutya?

- Az a kutya, azzal a kutya jókedvvel - magyarázta borongva Füles. - Nem panaszképpen mondom. Csak úgy. Nem tesz semmit.

Mackó leült egy lapos kőre, és eltűnődött. Olyan volt ez az egész dolog a számára, mint egy képrejtvény. Sose volt nagy rejtvényfejtő. Lévén ő egy Csekélyértelmű Medvebocs. Inkább énekelni szeretett.

Így hát most is rákezdte:

Nyáron nyaralok, télen telelek, 
a Trotechnikus, az mindig Elek, 
kérdezz valamit, s én megfelelek, 
nyáron nyaralok, télen telelek.

Ez volt az első szakasz. Mikor befejezte, várt egy kicsit, de mert Fülesnek nem volt ellen­vetése, azt biztatásnak vette, s belefogott a második szakaszba:

Nyáron nyaralok, télen telelek, 
ki mézet ad, azzal nem perelek, 
kérdezz valamit, s én megfelelek,

nyáron nyaralok, télen telelek.

Füles még most se szólt semmit, így hát a harmadik szakaszt is elénekelte:

Nyáron nyaralok, télen telelek, 
villanyt a fára ingyen szerelek, 
kérdezz valamit, s én megfelelek, 
nyáron nyaralok, télen telelek.

- Nagyon helyes - szólt Füles. - Te csak énekelj! Tralala. Örülj az életnek!

- Örülök is.

- Van, aki tud.

- Mi baj?

- Mi lenne?

- Olyan bánatos vagy.

- Bánatos? Miért lennék én bánatos? Születésnapom van. Az év legboldogabb napja.

- Születésnapod van? - mondta Mackó örömteljes meglepetéssel.

- Nagyon természetes. Nem látod? Nézd csak a sok születésnapi ajándékot, amit kaptam. - És gúnyosan kinyújtotta a lábát. - Látod? Mennyi torta meg töltött csokoládé.

Mackó jobbra nézett, aztán balra.

- Ajándék? Torta? Csokoládé? Hol?

- Hát nem látod?

- Nem én.

- Én se - mondta Füles. - Ez csak olyan tréfa volt. Vicc. Haha!

Mackó megvakarta a fejét, nem tetszett neki a dolog.

- De igazán születésnapod van? - kérdezte aztán gyanakodva.

- Bizony.

- Hát akkor - gratulálok. Még sok-sok születésnapot!

- Neked is, Micimackó.

- De nekem nincs születésnapom.

- Nincs is. Csak nekem van.

- Akkor hát miért gratulálsz nekem?

- Miért ne? Remélem, nem akarod magad rosszul érezni az én születésnapomon?!

- Ó, akkor értem...

- Elég baj - mondta Füles most már végképpen letörve -, hogy én ilyen piszokul érzem magam a tulajdon születésnapomon. Se ajándék, se csokoládé, se torta gyertyával, még csak egy nyavalyás üdvözlő táviratot se kaptam... Legalább más ne érezze rosszul magát, ez minden, amit várok.

Ez sok volt Micimackó gyenge szívének.

- Várj meg itt! - szólt gyorsan, sarkon fordult, s iszkolt haza, ahogy csak szusszal bírta; úgy érezte, akárhonnan, akárhogy, meg kell ajándékoznia valamivel szegény Fülest.

Lakása előtt ott találta Malackát. Fel-felugrált az ajtó előtt, hogy elérje a csengőt, de nem érte el.

- Hé, Malacka! - kiáltott rá.

- Szervusz, Micimackó!

- Mit ugrálsz itt, mint a bakkecske?

- El akarom érni a csengőt - mondta Malacka. - Éppen most érkeztem ide a látogatásodra.

- Majd én csengetek helyetted - mondta Micimackó előzékenyen. El is érte a csengőt, és csen­getett. - Épp most beszéltem Fülessel - beszélt közben -, szegény Füles nagyon rossz lelki­állapotban leledzik. Születésnapja van, senki a füle botját se mozgatja, észre se vették, és nagyon a szívére vette ezt a közönyt... Ejnye, senki se felel a csöngetésre?

- De Mackó - mondta Malacka -, már hogy felelnének? Hisz ez a te lakásod.

- Persze, persze... No, akkor kerüljünk beljebb.

Bementek. Mackó első dolga volt odamenni az almáriumhoz, megnézni, maradt-e még egy kis méz a csuporban. Még volt egy kevés.

- Ezt odaadom Fülesnek - magyarázta - ajándékba. Te mit adsz neki?

- Nem lehetne úgy, hogy én is ezt adom? Mondjuk, a kettőnk ajándéka.

- Nem. Ez nem egy jó megoldás.

- Jó, hát én viszek neki egy léggömböt. Van még egy a múlt heti mulatságból. Mindjárt haza is futok érte.

- Látod, Malacka, ez nagyon jó ötlet. Ennek biztosan nagyon fog örülni szegény Füles, menten jókedve támad. Egy szép léggömb igazán nem ronthatja el az ember kedvét.

Malacka eltotyogott. Micimackó is elindult ellenkező irányban a mézescsuporral.

Meleg nap volt, s az út hosszúnak tűnt. Felét se járta be, mikor valami cudar érzés kerítette hatalmába. A füle tövén kaparászott, valami az orrát csiklandozta, még a füle is viszketett tőle. Mintha valaki noszogatta volna belülről: „Na, Mackó, mi lesz?"

„Ejnye, ejnye - csóválta a fejét. - Nem tudtam, hogy ilyen hosszú ez az út..." - Így hát letele­pedett, és levette a csupor fedelét. „Még jó, hogy ezt magammal hoztam - gondolta. - Sok mackót ismerek, akiben nem lett volna ennyi előrelátás, hogy efféle elemózsiát vigyen magával az útra." - S már nyalogatta is a mézet, bedugva fejét a csuporba.

- Lássuk csak - mondta elégedetten, mikor az utolsó csöppet is felnyalta -, hova is indultam? Ahá, Füleshez. - Fürgén felugrott.

Aztán egyszerre csak eszébe jutott a dolog. Hiszen utolsó cseppig megette Füles születésnapi ajándékát!

„Bosszantó! - csóválta a fejét. - Most mit tegyek? Valamit mégis kell kapnia tőlem!"

Darabig semmi se jutott az eszébe. Aztán gondolkodni kezdett. „Végre is ez a csupor nagyon szemrevaló kis csupor, még akkor is, ha nincs benne méz. Majd tisztára mosom, ráírok valami kedveset, mondjuk: »Sok ilyen boldog születésnapot még!« Füles sok mindenre használhat egy ilyen szemrevaló kis csuprot."

S mivel éppen a Százholdas Pagony előtt haladt el, betérült egy percre Bagolyhoz.

- Jó reggelt, Bagoly!

- Jó reggelt, Mackó!

- Gratulálok neked Füles születésnapjához - mondta Micimackó.

- Születésnapja van?

- Mit kap tőled, Bagoly?

- És te mit adtál neki, Mackó?

- Egy nagyon szemrevaló kis csuprot, amiben mindenfélét lehet tartani... izé... varrótűt meg olyan... izé... gombokat, esetleg - mondta Mackó bizonytalanul.

- Ez az? - kérdezte Bagoly, és kivette Micimackó mancsából.

- Igen, és meg akarlak kérdezni...

- Ebben mézet tartottak - mondta Bagoly.

- Akármit lehet benne tartani - mondta Mackó gyorsan. - Roppant praktikus és hasznos kis csupor ez, az ám! - tette hozzá dicsekedve, de nem őszintén. - És azt akarom kérdezni...

- Esetleg írhatsz rá valami üdvözletet.

- Éppen ez az, magam is így gondoltam. Nem volnál olyan kedves felírni rá: „Sok ilyen boldog születésnapot kívánok: Micimackó"?

- Nagyon kedves kis csupor - mondta Bagoly. - Nem lehetne úgy csinálni, hogy én is ezt adom neki? Mint a kettőnk ajándékát.

- Nem - mondta Mackó -, ez nem megoldás. Várj, megmosom egy kicsit, aztán majd ráírod.

S már ment is a mosdóhoz, kimosta a csuprot, meg is törülgette. Bagoly közben a ceruzáját nyálazta.

- Mondd csak, Mackó, tudsz te olvasni? - kérdezte könnyedén, de kissé szorongva. - Csak azért kérdem, mert az ajtómon két felirat van, ezeket Róbert Gida írta. El tudod olvasni?

- Hogyne! Róbert Gida megmondta nekem, mit írt, és azóta nagyon jól el tudom olvasni.

Erre aztán Bagoly írni kezdett. Ezt írta:

MG SK LYN BLDG SZLTSNPT KVNK.

Mackó álmélkodva és tisztelettel nézte.

- Csak egy rövid és tömör gratulációt írtam - vetette oda Bagoly könnyedén.

- Elég hosszú - bólintott Mackó elismerően.

- Tulajdonképpen... igen, hm... elég hosszút is írtam... Éppen elég ceruzát fogyaszt el egy ilyen hosszabb gratuláció.

- Hogyne, hogyne - mondta Mackó udvariasan.

Míg ezek történtek, Malacka megjárta a lakását, el is hozta a léggömböt, amit Fülesnek szánt. Magához szorította, nehogy a szél elfújja, és sebesen futott, hogy előbb érjen oda, mint Micimackó. Szerette volna úgy feltüntetni a dolgot, mintha neki jutott volna először eszébe Füles születésnapja. S ahogy lihegve futott, lelki szemeivel előre gyönyörködött benne, hogy fog örülni Füles, még vigyorgott is hozzá a lelki szájával. Hát ahogy fut, megbotlik egy buckában, és orra esik...

Bang!!! ... ??? *** !!!!

Malacka feküdt a földön, és azon tűnődött, mi történt. Első pillanatban úgy rémlett, az egész világ felrobbant körülötte - aztán úgy határozott, hogy talán nem is az egész világ, csak az Erdő, vagy talán még az se, csak ő maga, és most már nincs is a Földön, a Holdon van vala­hol, és soha nem látja többé Róbert Gidát és Micimackót és Fülest... Aztán azt gondolta: „Jó, de feltéve, hogy a Holdon vagyok, akkor se muszáj órákig így feküdni, arccal a porban..." Így hát óvatosan feltápászkodott és körülnézett.

Ott találta magát az Erdőben.

„Hát ez furcsa - gondolta. - De mi lehetett hát az a robbanás? Én csak nem szóltam akkorát, mikor elpuffantam?... És hol a léggömb? És mi ez a vacak, nyúlós rongydarab a kezemben?... A léggömb!"

- Jajjaj! - nyögött Malacka. - Ojjajajj... Hát most mit tehetek? Haza nem megyek most már, több léggömböm úgysincsen... és Füles talán nem is szereti a léggömböket annyira...

Így hát búsan tovább-ballagott, és leért a folyópartra.

- Jó reggelt, Füles! - szólította meg az ünnepeltet.

- Jó reggelt, Malacka! - mondta Füles. - Ha lehet ilyesmiről szó. Amiben kételkedek. De nem baj. Csak úgy mondom. Szót sem érdemel.

- Engedd meg, hogy születésnapod alkalmából üdvözöljelek - mondta Malacka, és közelebb jött.

Füles felkapta lógó fejét, és ráborult Malackára.

- Mondd még egyszer! - szólt rá izgatottan.

- Engedd meg, hogy szüle...

- Várj egy pillanatra! - Három lábán egyensúlyozva megpróbálta a negyediket óvatosan a fülé­hez emelni. - Nem megy! - mondta aztán a harmadszori sikertelen kísérlet után, mert három­szor is az oldalára esett. - Talán így könnyebben megy... és így jobban hallom... Na most, megvan... tényleg, fekve könnyebb... Most légy szíves, ismételd, amit mondtál! - És patájával igazította előre a fülét.

- Engedd meg, hogy születésnapod alkalmából üdvözöljelek - ismételte Malacka.

- És... és ezt nekem mondod?

- Neked hát, Füles!

- És... és... az én születésnapomra célzol?

- Arra.

- Úgy érted... izé... hogy nekem igazi születésnapom van?

- Úgy bizony, Füles, és én ajándékot is hoztam neked.

Füles leeresztette jobb füléről jobb patáját, megfordult, és nagy nehézséggel felemelte a bal patáját.

- A másik fülemmel is szeretném hallani - mondta. - Volnál szíves...

- Ajándék! - mondta Malacka jó hangosan.

- Nekem?

- Neked.

- És... és... ez is a születésnapom miatt van?

- Persze hogy amiatt!

- Azért, mert... izé... nekem igazi születésnapom van?!

- Igen, Füles és hoztam neked egy léggömböt.

- Léggömböt?!... Azt mondtad: léggömböt? Azt a nagy buborékot gondolod, ami olyan színes, és fel szokták fújni?!... Mulatság és öröm és vidulás... és ének és tánc, hipp-hopp, hejehuja... azt akarod mondani?

- Azt, de attól tartok, illetve... illetve igazán sajnálom, Füles... de ahogy futottam hozzád a léggömbbel, orromra puffantam, és...

- Ó, ó, minő szerencsétlenség! Biztosan nagyon gyorsan futottál, Malacka... Remélem, nem ütötted meg magad...

- Én nem... de... Füles, kérlek... a léggömb... az bizony szétpukkant.

Nagyon hosszú csend lett.

- Az én léggömböm? - mondta végre Füles.

Malacka csak bólintott szomorúan.

- Az én születésnapi léggömböm?

- Igen, Füles - mondta Malacka kicsit szipogva. - Itt van a kezemben, láthatod. Engedd meg, hogy izé... szü... születésnapod al... alkalmából... a legme... melegebben...

És átnyújtotta Fülesnek a nedves rongydarabot.

- Ez az? - mondta Füles meghökkenve.

Malacka bólintott.

- Az én ajándékom?

- Igen.

- Köszönöm, Malacka - mondta Füles. - Igazán nagyon, nagyon köszönöm. És izé... mondjad csak, meg tudnád mondani, milyen színű volt?... Úgy értem... amikor még... léggömb volt...

- Piros.

- Mindjárt gondoltam... Piros - mormogta maga elé. - Kedvenc színem... És... és mekkora volt?

- Akkora, mint jómagam.

- Mindjárt gondoltam... Akkora, mint Malacka - mondta maga elé átszellemülten. - Kedvenc nagyságom. Úgy, úgy.

Malacka gyalázatosan érezte magát, és nem tudta, mit mondjon most. Kinyitotta a száját, megint becsukta.

Ekkor harsányan átkiabált valaki a folyó túlsó partjáról. Micimackó volt az.

- Sok szerencsét születésnapodra! - kiáltotta Micimackó, elfelejtve, hogy azt már mondta egyszer.

- Köszönöm, Mackó - rebegte Füles. - Nagyon, nagyon köszönöm.

- Egy kis ajándékot hoztam neked! - kiabált Micimackó izgatottan.

- Már megkaptam - mondta Füles.

Mackó átgázolt a folyón, egyenesen Füles felé tartott. Malacka leült oldalt, kezébe temette fejét, és szipogott.

- Nagyon praktikus csupor - mondta Mackó. - Tessék, itt van. És az van ráírva: „Sok hasonló boldog születésnapot kívánok, tisztelettel Micimackó." Ez mind rá van írva. És mindenfélét lehet tartani benne. Tessék!

Füles, meglátván a csuprot, egész izgatott lett.

- Nagyszerű! - mondta. - A léggömböm éppen belefér.

- Az nem, Füles - mondta Mackó. - A léggömbök sokkal nagyobbak, mint a csuprok. A léggömb arra való, hogy zsinegen tartsák...

- De az enyém nem olyan - mondta Füles büszkén. - Ide nézz, Malacka! - És ahogy Malacka búsan felnézett, Füles óvatosan felemelte a nedves rongyot két fogával, óvatosan bele­eresz­tette a csuporba: megint kivette, visszatette. Ezt többször ismételte.

- Így igen - mondta Micimackó. - Így belefér.

- Ugye? - dicsekedett Füles ragyogó arccal. - Úgy sétál ki meg be, ahogy akarom.

- Igazán örülök - mondta Mackó boldogan. - Mindjárt gondoltam, legjobb lesz, ha egy ilyen praktikus csuprot ajándékozok neked, amibe mindenfélét bele lehet tenni.

Malacka is fellélegzett.

- Látod, tőlem is kaptál valamit, amit ilyen szépen bele lehet tenni a Praktikus Csuporba.

De Füles már nem is hallotta őket. Kivette meg betette a rongyot a csuporba, és ragyogott a boldogságtól.

* * *

- No és tőlem nem kapott semmit? - kérdezte Róbert Gida irigykedve.

- Dehogyisnem! - mondtam én. - Te adtál neki egy... hát nem emlékszel... egy kis... egy olyan kis...

- Egy olyan kis festékdobozt, festegetni.

- Na látod! Pontosan emlékszel!

- De miért nem adtam neki oda mindjárt reggel?

- Mert egész nap el voltál foglalva az estély miatt, amit a tiszteletére rendeztél. Ott volt csoko­ládé és fagylalt és torta három gyertyával és Füles neve a tortán, piros cukorból kikanyarítva és...

- Igen, most már emlékszem - mondta Róbert Gida.