Őt szoktam abban a kétes "szerencsében" részesíteni, hogy csekélyke színészi képességeimet is bevetve, az éppen aktuális színházi, mozi, vagy könyv élményemmel örvendeztetem meg, (ha akarja, ha nem, elvégre az élet nem kívánságműsor!), egyes jeleneteket el is játszok neki (a több szereplőseket is egy-személyben!). Szóval zsigerből komplett idiotisztikusak ezek a promóim.
Na most aztán lehet szidni a kollégámat,Azt állította, hogy a spontán meséim, olyan plasztikusak voltak, hogy bár nem egy színházba-járós típus (ha belegondolok, igazából sehová se járós típus), de volt olyan darab, amire már-már majdnem (Majdnem!) elment, mert olyan élvezettel, egyedi látásmóddal beszéltem róla (nevezetesen: Ghost, az Operett Színházban - Dolhai Attilával).
Arra kért, hogy legalább játsszak el a blogírás gondolatával.
Mire jutottam? Miért ne!!!
Egyrészt, nem nagy a valószínűsége, hogy sokan rátalálnának az én kis irományaimra, másrészt olyan csodálatos világban élünk, ahol az ilyen magamfajták is elférnek a világhálón.
- Figyelem apró-betűs rész: Természetesen az én írásaim semmiképpen sem szakmai kritikák, még csak nem is "olvasónaplók". Pusztán benyomásaim, impresszióim az éppen olvasott könyvről, látott filmről, vagy színdarabról, amik inkább a belőlem kiváltott hangulatot (amit nyilván saját életem megélt eseményei is befolyásolnak) próbálják átadni röviden, nem részletes ismertetőket, tartalmakat, szereposztást, elemzéseket, stb. akit az érdekel az keressen fel más oldalakat... Ezeket inkább programajánlatként lehet értékelni, mint kritikának...
