Mácsai Pál  - Azt meséld el, Pista!  c. "estre" volt jegyem szombat délutánra.. A színház FB oldalán olvastam a posztot, hogy "feldúlták" a teret, igy nehéz a parkolás. Valóban, lehetetlen a színházhoz közel leparkolni, de valahogy nem bántam.. A Dob utcában sétálva rácsodálkoztam a Spinoza Színházra (már olvastam róla, de még sosem voltam ott), aztán azon csodálkoztam, hogy jé velem szemben Hernádi Judit jön (gondolom s színházba igyekezett)!

A Madách téren tényleg "áldatlan" állapotok vannak, de szerencsére e színház zavartalanul működhet.

Ezt az összeállítást 2001. óta adja elő Mácsai Pál, nem hiszem, hogy sok újat tudnék elmondani, amit más ne mondott, irt volna...

Az előadás előtt lefényképeztem a fotelt, amelyben ülve Mácsai Pál (ritkán áll fel belőle) elmeséli nekünk  Örkény Istvánként az életét, valóban ő maga "Pista", kétség sem fél hozzá. Úgy mondja el, mintha egy magánbeszélgetésen mesélné nekem, személyesen nekem, az életét és valóban végig élem vele az egész életét. Nevettem sírtam, és nem is számolom össze hányféle érzelmet (szerelmet, gyászt, fogságot, stb.) éltem végig a meséje alatt. De most komolyan! Ez így leírva annyira szimplán hangzik, de tényleg megtörtént, tényleg végig éltem mindenféle vegyes érzelemmel együtt egy ember életét ebben a néhány órában.

Nagyon mélyen megérintett az a rész, amikor a hadifogságban  színházat csináltak egy barakkban és kb. négyezren nézték ámulattal a Júliának öltözött bakát (akkor már négy éve nem láttak nőt). Ámulatba ejtett, hogy ott a hadifoglyoknak igényük, szükségük volt a színházra, hogy egy csomó energiát fektettek a díszlet és jelmez megvalósításába és ezrek nézték áhítattal a "műkedvelő" előadást...  Hát de tényleg! A színház egy csoda!

1956 után Örkény István gyógyszergyárban dolgozott és számára kétségtelen volt, hogy nem fogják kiadni írásait, így mindent, és mindenkit figyelmem kívül hagyva, szinte saját magának irt és ekkor írta meg az egyperes novellái java részét, a Macskajátékot, a Tótékat. Szinte Magának! A legjobb, legörkényesebb darabokat!

Nem tudom leírni szavakkal, hogy mit éreztem az előadás után... Abban biztos voltam, hogy történt velem valami..., valami meghatározó élménnyel lettem gazdagabb...

A messze parkoló autómhoz ballagva pedig lefényképeztem a házat, ahol Apám lakott családjával a háború után és még a bátyám is ott, abban a házban született meg....

.