Átrium - Vaknyugat - Testvérháború kétrészben
2014. január 06. írta: Néző Pont

Átrium - Vaknyugat - Testvérháború kétrészben

 

A darab díszlete olyan mintha lomtalanításon guberálták volna össze, a jelmezek is ilyen stílusúak, mert szerintem egy turkálóban különb "rongyokat" lehet összeturizni. Ezek a külsőségek már eleve megadják a darab nyomasztó, Vaknyugat-os hangulatát. Az első részben a két testvér örökös harcán eleinte még nevetni is tudtam, de aztán ezek egyre keményebbé és durvábbá váltak, csak néha-néha villan fel, hogy azért tartanak ki egymás mellett, mert félnek a magánytól, ezért marad számukra, az általuk ismert egyetlen életforma, a testvér-háború. A testvéreket alakító két fiatal színész (Ficza István, Rétfalvi Tamás) mellett az előadás húzóneve Alföldi Róbert,  aki Welsh Atyát alakítja, - nem akárhogy. Alföldi a mindig részeg, de alkoholizmusát tagadó, hitében hetente többször is meghasonló pap. A részegekre jellemző hanghordozás, jellegzetes ingadozó mozgás, a semmibe meredő üveges tekintet - minden tökéletesen a helyén van. (Honnan vette le a mintát ilyen pontosan?) Nincsenek bohózatba illő túljátszások, mégis nevet a közönség. Persze mindehhez hozzájárulnak a szájába adott, Varró Dániel által fordított, fantasztikus szövegek is, amelyeket pontosan úgy mond el, mint egy "csapnivaló pap" és éppen ettől, annyira hat. Nevetünk, de keserű ízű ez a nevetés, mert közben saját, olykor szánalmas, életünk is eszünkbe jut. 

WELSH Ha arra gondolok, hogy szegény Tom ott ül magába, a gondolataival négyszemközt hagyatva, előtte a nagy hideg tó, és mérlegre tesz mindent, a magányossággal teli életét, ami idevezette, de ami ugyanakkor jó oldalakkal is telisteli volt. Minden életnek vannak jó oldalai, még ha nem is állnak egyébből, csupán... folyók látásából, vagy utazásból, vagy labdarúgásnézésből a tévében... Vagy reménykedésből, hogy viszont vagy szeretve. És Thomas mindezeket a mérlegre tette egyfelől, és a mérlegre tette a hideg vízbe való belehalást másfelől, és a vízre esett a választása. És ez első hallásra letaglózza az embert. Idézet forrása: https://www.facebook.com/Vaknyugat/photos_stream

Az első rész zárójelenete, amikor Welsh Atya felolvassa búcsúlevelét, mindenféle hatásvadászat nélkül, nagyon-nagyon szíven üt, nagyon erős jelenet. Alföldi ekkor hagyja el először a részeges, jellegzetes hanghordozást, ezzel is jelzi hogy jelentősége van minden szavának, mondatának (talán még "józan" is), ez a jobb sorsa érdemes ember búcsúzik a testvérektől, az élettől és tőlünk is, (hiszen a színpad elejére hozott jelenet nagyon nekünk szól), reméli hogy tettével változást hoz a testvérek életébe és egyben felmentést is remél általa.
ést tenni hátra, és összeírni egy listácskát és megbocsátani egymásnak ezeket a rosszaságokat, bármik is legyenek azok? Annyira kurvára nehéz volna ez? És ha magatok miatt nem teszitek ezt meg, nem-e tennétek meg énérettem? Egy barátotok miatt, aki törődik tiveletek, aki nem akarja látni, ahogy meggyilkolásszátok egymást, aki soha semmilyen eredményt föl nem mutatott papi hivatala során Leenane-ben, voltaképpen pont ellenkezőleg, és aki úgy tekintene rá, ha jótestvérei lennétek egymásnak újfent, akár itteni élete legnagyobb teljesítményére, amit elért. Valene és Coleman, mindent tirátok teszek föl.

A második rész az Atya öngyilkossága és búcsúlevele hatására a "teszek egy lépést hátra" és "megbocsájtósdit játszom"-ról szól, az egész pokolian nyomasztó és infantilis. Számomra egyértelmű, hogy az Ő világukban nincsen őszinte bűnbánat és bocsánat. A kérdés viszont, akkor is kérdés, hogy van-e az életben őszinte megbocsátás, indulhatunk-e tiszta lappal, elfeledve minden vélt, vagy valós sérelmet? Az első részt feledhetetlenné teszi +Alföldi Róbert  "teljesítménye", de a második rész, az számomra maga a pokol, teljesen sokkolva jöttem ki az Átriumból és nem rohantam a kocsihoz, adtam magamnak egy kis időt, hogy magamhoz térjek ebből a "hol vághatom fel az ereimet?" állapotból.

.

 

süti beállítások módosítása