újabb részlet:
"A hajdan fehérre festett oldalfalú, különös formájú – valójában formátlanná toldott-foldott − gerendaépület odadobottnak rémlő, háromszög alakú sziklamonstrum előterében rogyadozott. Földig érő ablakait poros csipkefüggönyök takarták, a göcsörtössé vált bejárati ajtó úgy festett, mintha egy óriás dühödten meggyűrögette volna. Az aggasztóan homorodó, fazsindelyes tetőt borító törpefüvek, páfrány- és mohaszőnyeg dús televényéből bokrok, örökzöld fák sarjadtak, köztük egy karácsonyfa formájú, szabályos alakú fenyő. A horpadt tetőn sudárló kémény sértetlenül őrizte a magaslati élővilágot.

Samira nem látott járművet, elsőként érkezett. A robogót leállítva mohón belélegezte az épület köré terülő kaszálatlan rét balzsamos növényeinek érzékies illatát.

Fel nem foghatta, miért itt kell átvennie a klasszikus vámpírölő készletet, hiszen a kincset érő (csakugyan elkótyavetyélt) régiséget aligha a lakatlan épületben tartotta tulajdonosa. Mindazonáltal nem bánta, hogy ide jött érte. Mi több, reménykedett, hogy a mély belégzések színültig feltöltik a bacchanáliás odőrrel, tetemes tartalékot halmozhat fel, és hazaérve bármikor szippanthat belőle.

Hirtelen meghallotta: a lakatlannak hitt házban léptek kopogtak. Ezt statikus zörejek kísérték, mintha muzeális rádió recsegne odabenn. Gyerekek nevetgéltek, kamaszhang csúfoló mondókát hadart. Egy asszony élesen felsikoltott, aztán csend lett, metszett, mélységes.

Samira − tudva, hogy nem hallucinált −, a ház felé indult. Úgy tervezte, éppen csak benéz, amíg a Casablanca nevű illetőre vár, akit e-mailjei nyomán férfinak vélt, tévesen és sajnálatosan.

A küszöbnél megtorpanva lábbal tárta ki a rozzant ajtót. Két tenyerét összeillesztve stukkert formázott az ujjaiból. Zsaruszerűen roggyantott térddel, félrevetődésre készen óvakodott beljebb.

Meglepte az épület bútorozottsága, a benti szagok, látvá-nyok. A házban emberek éltek, nemrég ebéd sült-főtt; a padlón tornacipő, plüssmackó, a komódon nyitott könyv hevert. A régies bútorokat nem szürkítette por, a kanapén fekvő kutya a jövevényre pillantva hatalmasat ásított.

Az ósdi rádióban a hírolvasó recsegős hangon jelentette: a mai napon lefejezték Boleyn Annát. Napóleont száműzték egy távoli szigetre. Befejeződött az első világháború. A németek éjjel-nappal bombázzák Londont. Hitler öngyilkos lett a bunkerében. Kennedy elnököt lelőtték Dallasban. Ember lépett a Holdra…

Mi van?!

Végül a bemondó közölte: sok minden nem az, aminek látszik, s elnémult. Labda gurult át a szobán, kisfiú nyargalt utána, a kutya idős asszonnyá változott. A kanapén lustálkodó nő fogatlan szájjal ásított-nevetgélt.

Aztán halk pukkanással kialudt a kép. A ház kiürült, megtágasodott, a horgolt függönyökön átbúvó napfény csillagmintákat vetített a poros padlóra.

− Hahó! – kiáltotta valaki a bejárat felől. – Hahó, Samira! Bent van? Miért ment be? Nem fél?

A lány még mindig próbálta elhelyezni magát térben s időben. Iménti érzékleteiről senkivel nem vágyott beszélni. Még azt hinnék, betépett.

− Kitől félnék? – rikkantotta hetykén.

A válasz nem késett. A szavak visszhangossá váltak a kongó falak közt.

− Például tőlem. Meg is ölhetném."

Nézőpont - Színház, Film, Mozi, Könyv megosztotta Vavyan Fable hivatalos oldala állapotát.