A Játékkészítő - Tüskecsarnok
2014. december 27. írta: Néző Pont

A Játékkészítő - Tüskecsarnok

16800_901487503209445_8381064477274653074_nA Tüskecsarnokban 2014. december 27-én 15 órakor néztem meg A Játékkészítő premierjét. Sok kritikát, hozzászólást elolvastam és leginkább negatív kritikákkal találkoztam,
Azon szerencsések közé tartozom, akik a T szektorban viszonylag elől ültek, így mindent láttam, de nem méreg drága jegyért.
Összességében azt kaptam az előadástól, amit vártam. A dalok nagy részét már hallottam, hiszen a produkció megalkotói folyamatosan töltötték fel, facebook-ra, youtube-ra, stb.
Az alaptörténetben nem voltak igazán nagy tanulságok és csak a keret volt átgondolva a köztes tartalom nem annyira, de egy gyerekeknek szánt előadástól nem is vártam különös bonyolultságot mesét és a nézőtéren körülöttem gyerekek nagyon élvezték, ugrásoztak, szívesen jelentkeztek, amikor Piroska felhívta őket a színpadra, örömmel vettek részt mindenben. Talán ez a közeg is segített abban, hogy kihozzák belőlem a gyereket és elnézőbb legyek a nem túl kidolgozott, számomra unalmasabb részekkel is.
Volt néhány poén, amit szerintem viszont csak a felnőttek értettek... de ez igazából nem zavarta a gyerek-közönséget.
Az előadás nagyon látványos volt, néhány jelmez jópofa volt (Kismalac, Rettentő Borodin, stb.), néhány gyönyörű (Aquatánia). A Játékkészítő jelmeze - aki egyben divatdiktátor is a történet szerint -, engem inkább emlékeztetett Johnny Depp Charlie és a csokigyár c. filmbéli jelmezére, mint egy divatdiktátoréra, de talán épen ezért tetszett...
A hétfejű sárkányos rész szerintem kimaradhatott volna, bár tudom a mesékben kell lennie hétfejű sárkánynak.... pontosabba hat és fél fejűnek..., bár ez sem egyértelmű számomra, hiszen közben Gundel Takács Gábor közvetített, amit élveztem.
Aki igazán kitűnt számomra az előadásból az Bereczki Zoltán és Nagy Feró volt, nagyon profin, nagyon jól adták elő. Az ő "blokkjaikat" nagyon élveztem és szívesen hallgattam, néztem volna tovább is.
Oroszlán Szonja daláról már többször megírták, hogy eléggé slágergyanús, bár sokan fitymálták a szövegét, de az ő jelenete is nagyon látványos, a hintázással, a repkedéssel és Szonja gyönyörű volt!
A egész előadás Alföldi nevével volt hirdetve, aki ugyan valóban címszereplő, de nagyon kevés szerepe volt, ami persze illett hozzá, hiszen szinte önmagát "játszotta"
Szóval a nagyon látványos előadásról eléggé vegyes érzelmekkel jöttem ki, de végül is úgy gondoltam, hogy nem bántam meg, hogy egyszer megnéztem, de többször (nem csak a borsos jegyárak miatt) nem is vágynék rá., de nem láttam egy csalódott gyereket sem.
Természetesen nagyon nagy üzlet volt ez a produkció ezzel mindenki tisztában volt...
A szereplőknek, az egész stábnak biztos nagyon megterhelő volt ez a négynapos maratoni sorozat (12 előadás, négy nap alatt nem semmi teljesítmény).
Kritika a 7óra7 oldalán

 

 

süti beállítások módosítása